Az ajánlási időszak lezárult
Mit találsz itt?

„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)

Szerkesztő

Baranyi Anikó

Ajánlás

Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!

#ÖtletekÁrSzavazatok
tend up 7Athén, Hellász szíve 90 000 Ft7.36
összesen 25 szavazat
Athén, Hellász szíve
tend up 6Koppenhága, a hűvös elegancia városa265 000 Ft7.92
összesen 13 szavazat
Koppenhága, a hűvös elegancia városa
tend up 5San Francisco utcáin, avagy amerikai romantika 650 100 Ft7.33
összesen 15 szavazat
Koppenhága, a hűvös elegancia városa
tend up 4Krakkó, a sárkánylegendák földje 67 000 Ft7.00
összesen 9 szavazat
Krakkó, a sárkánylegendák földje
tend up 3Los Angeles, az angyalok metropolisza556 667 Ft7.35
összesen 20 szavazat
Krakkó, a sárkánylegendák földje
tend up 2Mexiko City, az azték romok nyomán 420 000 Ft7.75
összesen 24 szavazat
Mexiko City, az azték romok nyomán
tend up 1Saigon, a fények oázisa310 000 Ft5.27
összesen 11 szavazat
Mexiko City, az azték romok nyomán
legelső lap
előző lap
Nagyváros (4/4 oldal)

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv