Az ajánlási időszak lezárult
Mit találsz itt?

„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)

Szerkesztő

Baranyi Anikó

Ajánlás

Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!

Samsung 102 cm Led-LCD TV (UE-40B8000): 32.000 Ft. | Sony Playstation 3: 13.000 Ft.
#ÖtletekÁrSzavazatok
tend up 1Saigon, a fények oázisa310 000 Ft4.57
összesen 7 szavazat
Saigon, a fények oázisa
tend up 2Mexiko City, az azték romok nyomán 240 000 Ft7.50
összesen 4 szavazat
Mexiko City, az azték romok nyomán
tend up 3Los Angeles, az angyalok metropolisza635 000 Ft7.50
összesen 10 szavazat
Mexiko City, az azték romok nyomán
tend up 4Krakkó, a sárkánylegendák földje 67 000 Ft6.83
összesen 6 szavazat
Krakkó, a sárkánylegendák földje
tend up 5San Francisco utcáin, avagy amerikai romantika 650 100 Ft7.23
összesen 13 szavazat
Krakkó, a sárkánylegendák földje
tend up 6Koppenhága, a hűvös elegancia városa430 000 Ft8.38
összesen 8 szavazat
Koppenhága, a hűvös elegancia városa
tend up 7Athén, Hellász szíve 80 000 Ft8.19
összesen 16 szavazat
Athén, Hellász szíve
tend up 8Christchurch: útlevél a nyugalom és a mosoly országába700 000 Ft6.90
összesen 10 szavazat
Christchurch: útlevél a nyugalom és a mosoly országába
tend up 9Barcelona, a modernizmus fővárosa80 000 Ft7.91
összesen 11 szavazat
Barcelona, a modernizmus fővárosa
tend up 10Tokió - A felkészült város548 333 Ft8.29
összesen 17 szavazat
Tokió - A felkészült város
tend up 11La Paz, a színek és a kokacserje birodalma 577 156 Ft7.44
összesen 112 szavazat
La Paz, a színek és a kokacserje birodalma
utolsó lap
következő lap
Nagyváros (1/4 oldal)

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv