„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)
Baranyi Anikó
Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!
# | Ötletek | Ár | Szavazatok | |
1 | Amszterdam - Észak Velencéje éjszakánként vad táncot jár | 77 125 Ft | 8.10 összesen 158 szavazat | |
2 | Athén, Hellász szíve | 90 000 Ft | 7.36 összesen 25 szavazat | |
3 | Barcelona, a modernizmus fővárosa | 80 000 Ft | 8.04 összesen 23 szavazat | |
4 | Bécs - az álmok, a zene, a művészetek városa | 63 214 Ft | 8.01 összesen 179 szavazat | |
5 | Berlin felett az ég | 177 667 Ft | 7.77 összesen 130 szavazat | |
6 | Buenos Aires és egy felejthetetlen tangó | 416 667 Ft | 7.74 összesen 113 szavazat | |
7 | Casablanca, egy csodálatos barátság kezdete | 91 223 Ft | 7.46 összesen 113 szavazat | |
8 | Christchurch: útlevél a nyugalom és a mosoly országába | 600 000 Ft | 7.31 összesen 13 szavazat | |
9 | Drezda - a halott város újra él | 47 881 Ft | 7.18 összesen 200 szavazat | |
10 | Dubai - a csoda csak egy pillanat műve | 517 672 Ft | 7.15 összesen 177 szavazat | |
11 | Firenze - a reneszánsz dolce vita | 72 731 Ft | 8.10 összesen 218 szavazat |