„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)
Baranyi Anikó
Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!
| # | Ötletek | Ár | Szavazatok | |
1 | Christchurch: útlevél a nyugalom és a mosoly országába | 700 000 Ft | 6.90 összesen 10 szavazat | |
2 | San Francisco utcáin, avagy amerikai romantika | 650 100 Ft | 7.23 összesen 13 szavazat | |
3 | Los Angeles, az angyalok metropolisza | 635 000 Ft | 7.50 összesen 10 szavazat | |
4 | Fokváros - a kultúrák olvasztóparadicsoma | 600 000 Ft | 7.08 összesen 156 szavazat | |
5 | La Paz, a színek és a kokacserje birodalma | 577 156 Ft | 7.44 összesen 112 szavazat | |
6 | Tokió - A felkészült város | 548 333 Ft | 8.29 összesen 17 szavazat | |
7 | Dubai - a csoda csak egy pillanat műve | 517 672 Ft | 7.11 összesen 172 szavazat | |
8 | Moszkva, az örökifjú | 440 434 Ft | 7.94 összesen 180 szavazat | |
9 | Hongkong, Ázsia felbolydult méhkasa | 437 556 Ft | 7.08 összesen 143 szavazat | |
10 | Rio de Janeiro két arca | 430 000 Ft | 7.48 összesen 208 szavazat | |
11 | Koppenhága, a hűvös elegancia városa | 430 000 Ft | 8.38 összesen 8 szavazat |