Az ajánlási időszak lezárult
Mit találsz itt?

„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)

Szerkesztő

Baranyi Anikó

Ajánlás

Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!

#ÖtletekÁrSzavazatok
tend up 23Las Vegas - a világ legnagyobb vidámparkja342 500 Ft7.09
összesen 213 szavazat
Las Vegas - a világ legnagyobb vidámparkja
tend up 24Katmandu - az időtlen királyság344 483 Ft7.31
összesen 142 szavazat
Katmandu - az időtlen királyság
tend up 25Drezda - a halott város újra él47 881 Ft7.18
összesen 200 szavazat
Drezda - a halott város újra él
tend up 26Fokváros - a kultúrák olvasztóparadicsoma600 000 Ft7.06
összesen 158 szavazat
Fokváros - a kultúrák olvasztóparadicsoma
tend up 27Prága - az Arany város45 000 Ft7.76
összesen 197 szavazat
Prága - az Arany város
tend up 28Sanghaj - a csodák földjén épül a jövő373 333 Ft7.57
összesen 184 szavazat
Sanghaj - a csodák földjén épül a jövő
tend up 29Dubai - a csoda csak egy pillanat műve517 672 Ft7.15
összesen 177 szavazat
Dubai - a csoda csak egy pillanat műve
tend up 30London - What's the weather like today, Sir?118 010 Ft8.09
összesen 335 szavazat
London - What's the weather like today, Sir?
tend up 31Párizs - a divat és a dekadencia ékköve199 983 Ft7.96
összesen 212 szavazat
Párizs - a divat és a dekadencia ékköve
tend up 32Salzburg - a Világ színpada93 516 Ft6.16
összesen 229 szavazat
Salzburg - a Világ színpada
tend up 33New York, a pezsgő város219 551 Ft7.87
összesen 259 szavazat
New York, a pezsgő város
utolsó lap
legelső lap
előző lap
Nagyváros (3/4 oldal)

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv