„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)
Baranyi Anikó
Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!
# | Ötletek | Ár | Szavazatok | |
12 | Fokváros - a kultúrák olvasztóparadicsoma | 600 000 Ft | 7.06 összesen 158 szavazat | |
13 | Hongkong, Ázsia felbolydult méhkasa | 453 800 Ft | 7.09 összesen 146 szavazat | |
14 | Kairó, a bíbor rózsa varázslata | 108 427 Ft | 7.96 összesen 158 szavazat | |
15 | Katmandu - az időtlen királyság | 344 483 Ft | 7.31 összesen 142 szavazat | |
16 | Köln - a Rajna bohókás metropolisza | 45 000 Ft | 7.47 összesen 107 szavazat | |
17 | Koppenhága, a hűvös elegancia városa | 265 000 Ft | 7.92 összesen 13 szavazat | |
18 | Krakkó, a sárkánylegendák földje | 67 000 Ft | 7.00 összesen 9 szavazat | |
19 | La Paz, a színek és a kokacserje birodalma | 577 156 Ft | 7.42 összesen 113 szavazat | |
20 | Las Vegas - a világ legnagyobb vidámparkja | 342 500 Ft | 7.09 összesen 213 szavazat | |
21 | Lisszabon - a város, amelyre a Nap is mosolyog | 82 434 Ft | 7.84 összesen 118 szavazat | |
22 | London - What's the weather like today, Sir? | 118 010 Ft | 8.09 összesen 335 szavazat |