Jó vastag ágat baltázott le, s amíg ezt hazahúzta, nem is nagyon bántották a szúnyogok.
Az esti párák egyre hozták az alkony árnyait, s a növekvő csendben megszaporodtak azok a hangok és zörejek, amelyeket nappal nem lehetett hallani.
A fellobbanó tűz azonban kis udvart rakott a tisztáson, és fészkéből egyre küldte a világosság szárnyaló gyermekeit. Sötétedett a táj, és Gyula úgy érezte, hogy sötétség nélkül semmi jelentősége nem lenne a világosságnak.
A tűz körül egyszerre otthon lett, s ebbe az otthonba gyalogolt bele Matula, mint amikor a családfő hazaérkezik.
– Jó kis tűz – bólintott –, de dobjon rá valami ződet, többet ér, mint a szúnyogolaj...