Odalépett hozzá, és meg akarta ragadni a csenevész gyereket. Linton azonban hátrahőkölt, és olyan eszelős kitartással könyörgött Catherine-nek, hogy kísérje haza, hogy az nem tudta többé visszautasítani. Bármennyire helytelenítettem ezt, nem tudtam megakadályozni, hogy elkísérje: de nem is bírt volna szabadulni Lintontól. Nem tudtuk elképzelni, mitől fél ennyire, de egészen megsemmisült a rettegésben, és láthatóan kevés hiányzott ahhoz, hogy eszét veszítse. Elértük a ház küszöbét. Catherine belépett, én kint maradtam, hogy megvárjam, amíg karszékébe vezeti a beteget; azt reméltem, csakhamar vissza fog jönni, de Heathcliff befelé tuszkolt, és rám kiáltott:
- Nem pestises a házam, Nelly! Ma vendéglátó kedvemben vagyok: üljön le, és engedje meg, hogy bezárjam az ajtót...