A csendes-óceáni Hawaii-szigetek a Ráktérítő mentén a polinéz szigetvilág legészakibb csoportja. Jóllehet itt-ott találtak polinéz őslakókra utaló tárgyi emlékeket, nagy valószínűséggel állítható, hogy a történelem előtti korokban e szigeteken nem alakult ki számottevő kultúra. Annál inkább tudunk középkori spanyol hajósokról, akik elvetődtek e távoli tájakra a 16. században, ám a szigeteket, pontosabban azok legnagyobbikát James Cook fedezte fel 1778-ban, s nevezte el azt mentoráról, John Montagu Sandwich lordról. (Kezdetben a bennszülöttek Lono isten reinkarnációjaként tisztelték Cook kapitányt, ám egy későbbi csetepaté során megölték őt.) A szigetcsoport 1893-ig formailag királyság volt, amikor is az amerikai ültetvényesek támogatásával az addig csekély erőt képviselő Alkotmányos Párt szabályos („köztársasági”) puccsot hajtott végre. Az USA 1898-ban annektálta a területet, s a szigetcsoportot katonai bázisának tekintette. (Stratégiailag fontos e hely az óceánon, félúton az Államok nyugati, s Japán keleti partjai között.)

Ki ne hallott volna Pearl Harborról, 1941. december 7-éről, amikor a japán légierő – érzékeny veszteséget okozva – hadüzenet nélkül megtámadta az USA hadiflottáját. A Hawaii-szigetek 1959 augusztusa óta az Amerikai Egyesült Államok 50. tagállama.

A szigetcsoport nyolc nagyobb (Hawaii, Maui, Oahu, Kauai, Molokai, Lanai, Niihau és Kahoolawe) és 11 kisebb, lakatlan, korallzátonyokkal körülvett vulkáni szigetből áll. Az éghajlat egyenletesen meleg, a partvidékeken a januári középhőmérséklet 22–24, a júliusi 26oC. Az északi passzátok öntözte kauai hegyoldalakon mérik a legtöbb csapadékot Földünkön (évi 12 500 mm). Trópusi monokultúrás mezőgazdaságának fő kiviteli terméke a cukornád és az ananász, de fontos még a rizs a banán és a virág (!).

Nos, járjuk be együtt a négy legnagyobb szigetet…

Hawaii területe körülbelül akkora (bő 10 000 km2), mint a sorrendbe utána következő másik három szigeté együttvéve. A meglehetősen nagy forgalmú nemzetközi repülőtér inkább egy buszpályaudvar benyomását kelti, hiányoznak az Európában megszokott hatalmas terminálok. A sziget legfőbb nevezetessége a Kilauea, bolygónk egyik legaktívabb vulkánja, bár az utóbbi esztendőkben kissé ellustult: utoljára 1991-ben mutatta meg igazi erejét. (A Hawaii-szigetek egy vulkanikus hegységrendszer láncainak az óceánból kiemelkedő csúcsai.) Amikor felkapaszkodunk a hatalmas kráter peremére, s teljes nagyságában elénk tárul az, akkor döbbenünk rá arra, hogy micsoda pusztításokra lehet képes a vulkán. (A helyi múzeumban aztán pontos adatokkal, és persze rengeteg fotóval segítik fantáziánkat.) A legutolsó kitörés nyomai jól láthatóak, a turistákat végigvezetik a „vulkáni parkon” – mit mondjunk, hatalmas terület. A gyalogtúra végén utunkat óriási, megkövesedett lávatömeg zárja el. Aki megmássza, jól jár: odaföntről fantasztikus látvány a fekete homokú tengerpart, melyet körbeölelnek a lávafalak.

Oahu szigete talán a legkedveltebb az idelátogatók körében, hiszen itt találhatóak a térség igazi nagyvárosai, Honolulu és Waikiki, illetve a már említett Pearl Harbor. Utóbbi valóságos hadtörténeti kegyhelyként működik: több múzeum, még több emlékmű, s még ezeknél is több hadihajó és légvédelmi rakétaállás. Naponta többször rendeznek háborúsdit (fizetőset, naná!) az ilyesmire kíváncsiaknak, ám az egész… hm…túlságosan amerikai. Japán turistákat nem láttunk a közönség soraiban…

Honolulu igazi metropolisz, ultramodern felhőkarcolókkal, zajos forgalommal; míg Waikiki különleges hangulatával ragadja meg a látogatót. Egykor a város csupán a felső tízezer számára volt megfizethető, ma már mondén nyaralóközpont, a közeli partok strandjai meseszépek, a korallzátonyok változatos élővilága évről évre amatőr búvárok ezreit vonzza a szigetre. A tengerparton az élet nem áll meg a naplemente után: a hangulatos szórakozóhelyek, sőt az ajándékboltok is hajnalig várják a betérőket.

A következő sziget Maui, amely két vulkán fokozatos „összeolvadásából” született, s területe közel 1900 km2. A táj gyönyörű: a távolban felhők fölé nyúló hegyek, legmagasabb közülük a Haleakala (3000 m). A legenda szerint odafönn, azon a holdbéli tájon gyakorolt annak idején Neil Armstrong, hogy azután megtegye azt a bizonyos kis lépést. A lejtőkön dúsan zöldellő esőerdők, följebb vad vízesések, idelenn türkizkék tavak. Megannyi giccsfestő álma! Ám ugyanez a „vásznon innen”, közvetlenül a szemünk előtt: színes, gazdag, buja és – sebezhető.

Kauai szigete meglep vörös talajával, no meg az elképesztő méretű Waimea-kanyonnal. Említettük, itt található bolygónk legcsapadékosabb hegyoldala. Érdemes befizetni egy helikopteres sétarepülésre, mert odafentről nem csupán a sziklás partvidéket csodálhatjuk meg, hanem fölfedezhetjük azt is, hogy milyen valószerűtlenül kék az óceán. S ha valakinek a levegőből ismerősnek tűnik a vulkáni kráterek szabdalta dzsungelvidék, egy csöppet se lepődjék meg. Ugyanis itt forgatták a Jurassic Park című film(ek) legérdekesebb jeleneteit.

A szigetek közti távolságtól függően hol hajóval, hol repülőgéppel érdemes utaznunk. Iránytűre nincs szükség, bár a szigeteket a lassan mozgó csendes-óceáni tektonikus lemez lassan tolja északnyugat felé. A haladási sebesség 10 cm/év, ami annyit jelent, hogy a szigetcsoport legtávolabbi pontja, a Kure-atoll potom 30 millió év alatt érte el jelenlegi helyét. Tehát nyugodtan tervezhetünk, s a többit bízzuk az óceánra…