Politika és ideológia került görbe tükörbe Bacsó Péter alkotásában, melynek legnagyobb erénye, hogy a legabszurdabb jelenetek szinte kivétel és túlzás nélkül az ötvenes évek valóságát adták vissza.

Mai szemmel nézve csak valami bizarr, orwelli ötletnek tűnik már a film eleje is: húslegyek szállnak, s Pelikán József, a hithű kommunista gátőr feketevágásra szánja el magát, vagyis levágja a saját, titkon tartott disznójukat, amit az akkori rendszer szigorúan büntetett. Ám hiába a jól kitalált ügymenet, a főszereplőt éppen egykori harcostársa, a orvhalászként elkapott, de a régi barátságra való tekintettel futni hagyott miniszter, Dániel Zoltán leplezi le – véletlenül. Csakhogy a törvény az törvény, mely a hithű kommunistákra még inkább érvényes!

Így lesz Pelikánból „rab madár”. Ám a derék Duna-felügyelő az egyik pillanatban még azt hallja, akár halálbüntetést is kaphat a tettéért, a következőben pedig szabadlábra helyezik. Ki érti ezt? A gátőr biztosan nem, s a néző is csak félhomályban tapogatózva sejtheti, ebben a filmben sem adnak ingyen semmit! Az egyszerű főhősre hihetetlen karrierlehetőségek várnak, s bár nem tudja, milyen árat kell mindezekért fizetni, igyekszik tenni a dolgát ott, ahova helyezik…

Döbbenetes jelenetek váltják egymást, melyek attól maradnak igazán emlékezetesek, hogy az ember nem is igazán tudja: sírjon vagy nevessen?! A koholt vádak, a szaktudatlanság, az élet és a halál kérdése, valamint az álszent és demagóg megnyilvánulások átjárják a forgatókönyvet is jegyző direktor történetét. Ki ne hallotta volna már ilyen-olyan formában a „nemzetközi helyzet fokozódik”, a „szocialista szellem vasútja”, a „magyar narancs”, az „egyszer még kérni fogunk magától valamit” vagy az „élet nem habostorta” szállóigévé vált idézeteit, melyek mind e moziból valók.

A film legfontosabb karakterei – vagy egy az egyben, vagy nagyon finoman összegyúrva – valós személyekről lettek mintázva, s Bacsó már a forgatókönyv megírásakor is Kállai Ferencet képzelte el a címszerepben, s ritka pillanat, hogy a Színművészetit végzett, ám rendezőként ismertté vált Fábri Zoltán is szereplőként tűnt fel! A Pál utcai fiúk és az Ötödik pecsét című filmeket jegyző alkotó egyébként csak ebben a produkcióban volt látható – Dániel Zoltánt formálta meg.

Azon túl, hogy A tanú filmtörténeti remekmű, egyúttal megingathatatlanul komoly mementó is, mely nemcsak a múltbéli becstelen hibák esetleges megismétlésének elkerülésére hívja fel a figyelmet, de az elkövetett bűnökért való bocsánatkérés fontosságára is.

A tanú – 1969, 105 perc

Főszereplők: Kállai Ferenc, Őze Lajos, Both Béla, Fábri Zoltán

Rendező: Bacsó Péter

Zene: Fényes Szabolcs, Vukán György