#5
Mini Cooper S - Ördögfióka
Száraz tények
Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!
- Helyezés: 5. /27
- Pontszám: 7.53
- Szavazatszám: 293
Akárhogy is vesszük, a Mini nem az a fajta autó, ami mellett csak úgy közömbösen el lehet sétálni. Lehet szeretni, lehet utálni, de hogy közömbösnek lenni? Semmiképpen sem.
Tartozom egy vallomással: nem kevés előítéletem volt az új Minivel kapcsolatban.
Először is ott van maga a márkanév. A klasszikus Austin/Morris Minit azt hiszem senkinek sem szükséges külön ismertetni. Amikor 1959-ben bemutatták az Alec Issigonis által tervezett zseniális törpeautót, akkor hatalmas előrelépésnek számított a keresztmotoros, fronthajtású építési mód. Bátran mondhatjuk, hogy Issigonis forradalmat csinált, mivel a rendkívül kompakt, közös szerkezeti egységet alkotó motor és váltó miatt addig elképzelhetetlenül kis méretű, mégis használható belterű kocsit sikerült alkotni. (Csak mellékesen jegyezném meg, hogy a mai átlagos autók mintegy 90 százaléka ezt az építési módot követi.)Aztán jött John Cooper és az általa konstruált, szanaszét tuningolt versenyváltozatok, amiknek végképp sikerült legendává tenni a Minit. Egy ilyen autóval Monte Carlo-ralit nyerni körülbelül akkora teljesítmény, mintha ma valakik egy Chevrolet Sparkkal tennék ugyanezt mindenféle Imprezák és 307-es WRC-k ellenében. Szóval a legenda adott. De 41 évnyi népszerűség után a BLMC sajnos kénytelen volt leállítani a gyártást, mert hát ugye minden jónak vége szakad egyszer.
Aztán jött egy tulajdonosváltás a márkát birtokló cégcsoportnál, és az új tulajdonos a BMW lett. Az egész autósszakma egy emberként hördült fel, amikor bejelentették, hogy piacra dobják a Mini új változatát. Az egésznek nagyon pénzszaga volt, másrészt a legtöbb autórajongó gyomra azt se vette be, hogy egy ízig-vérig angol kocsi utódja egy némiképp elmaszkírozott német konfekcióautó lesz. Őszintén bevallom, én is így közeledtem hozzá.
Más részről ott volt az is, hogy szeretem alapvetően a racionális oldalról megközelíteni a dolgokat, és a Minivel pont ez volt a baj, hogy tulajdonképpen nincsen benne semmi racionális. Kettőnél több ember számára használhatatlan, mert a hátsó ülés csak rövid távon kényelmes. Csomagtere gyakorlatilag nincsen, akármelyik hasonló jellegű városi kocsi (pl. Fiat Seicento, Suzuki Alto) fel tud mutatni nagyjából ugyanennyit, ráadásul úgy, hogy azok még kisebbek is, és némelyikük ötajtós. Egyszóval: a praktikum nem az erőssége. Akkor nézzük talán az árcédulát: alapáron 6,3 millió. Egy középkategóriás kocsi ára, hmmmm, akkor talán ezt is hagyjuk.
A katalógusadatokat tovább böngészve a motorteljesítmény némi bizakodásra ad okot: a 175 lóerő és a 240 Nm nagyon jól hangzik (Több, mint háromszorosa a Seicento Sporting teljesítményének!!!) Lehet, hogy talán élményautóról van szó? Nézzük csak a katalógust: elsőkerékhajtás, és 1,2 tonnás tömeg. Nem hangzik túl bíztatóan. A régi, cápa 5-ös BMW volt ilyen dögnehéz, csak az két számmal nagyobb volt. Ezek után csalódottan félre lehetne hajítani a katalógust, elmenni és abból a 6,3 millióból venni egy Astra Classicot, meg a maradékból valami városi csettegőt az asszonynak, de nagy hiba lenne. A katalógus ugyanis nem árul el mindent.
Járjuk csak körbe a Mini Coopert. A formája tulajdonképpen nem is rossz. Sőt tulajdonképpen tetszik. Ha szigorúan vesszük, semmi köze nincs a régi Minihez, de visszaköszön egy-két jellemző stíluselem, pont úgy, hogy még nem válik erőltetetté. A fehér tető, és a csíkok kifejezetten jól állnak neki. A kerek lámpák, a gömbölyű tükrök, a krómszegélyes hűtőrács és króm tanksapka kiemelik az átlagautók tömegéből. Az emelkedő övvonal, a nagy tengelytáv és a sarkokba kitolt kerekek dinamizmust sugallnak, és modernné teszik. 
Retro, de nem tolakodó módon. Valahogy egészen harmonikusan ötvözi 2007-et és 1959-et, nem úgy, mint szerencsétlen VW New Beetle, aminél még az is tetézte a bajt, hogy a beindítás után a kocsinak az orrában kezdett el kerregni az 1.9-es TDI. Gyakorlatilag attól a kocsitól minden igazi autórajongó a haját tépte, mert egyszerre sikerült vele megfricskázni a boxer-hagyományt, a farmotort, és a léghűtést. Na de hiába, haladni kell a korral, ma az orrmotor-elsőkerékhajtás-folyadékhűtés az egyetlen üdvözítő megoldás, így hát a New Beetle a plázacicákon kívül igazából nem is hódított meg senkit.Más a helyzet a Minivel: ugyan ez is orrmotoros és fronthajtású, de ez nem jelenti a hagyományok lábbal tiprását. Annyiban tér csak el az Issigonis-féle eredetitől, hogy ez az építési mód már nem számít nagy durranásnak.
A beltérről is elmondható hogy minden, csak nem átlagos. Kövezzenek meg, de szerintem giccses. A rengeteg alu-hatású műanyaggal telezsúfolt műszerfal minden eleme gusztustalanul kerek, középen a levesestányér-méretű kilométeróra egyszerűen több, mint megdöbbentő, és mindezt még megdobták egy haszontalan, hatásvadász majomsággal: a variálható színű hangulatvilágítással. Ha akármelyik másik autógyár piacra dobna valami ilyesmit, kapásból a minőségéről híres kínai Xiangling Landwind szintjére degradálná magát, és az autóit ötös csomagban árusítanák a józsefvárosi piacon. A Minivel viszont megint csak más a helyzet: még ez is jól áll neki. Valahogy nem tud nem tetszeni az embernek. A motor beröffentése után pedig még inkább belopja magát az ember szívébe. Az 1.6-os turbómotor brummogásától kellemesen borsódzik a pilóta háta. A PSA és a BMW közös fejlesztésű feltöltött erőforrása sok jót ígér: a franciák mindig is értettek a kis lökettérfogatú, de felpaprikázott motorokhoz, és a bajorok sem a gyenge vasakról voltak híresek, ráadásul nekik köszönhetően talán a megbízhatóság se lesz gyenge pontja az autónak. Egy szó, mint száz: a Mini, megy mint a meszes. Nem érezni, hogy valójában mennyire nehéz. A 175 ló rendesen viszi, és a kis méreteinek, a pontos kormánynak és a jó futóműnek köszönhetően istenien lehet vele cikázni a városi forgalomban. Nagy tempóval vett kanyarban pont annyira marad alulkormányzott, hogy ne legyen zavaró az a pici csúszás, így iszonyatos tempóval lehet rázuhanni az ívre, és a Mini magabiztosan, sínautóként jön ki a fordulókból. Hát igen, a BMW futómű az BMW futómű. 
Nagyon kevés olyan kocsi van, ami az elsőkerékhajtású létére élvezetesen vezethető, de a Minit mindenképpen közéjük kell sorolni. Egyike azoknak az autóknak, amelyek sebességmániás vaddisznót csinálnak abból a nyugdíjas anyókából is aki életében egyszer lépte túl a 60 km/órát, autópályán. Nagyon nehéz megállni, hogy az ember ne álljon bele a gázba, ne akarjon mindent és mindenkit leelőzni, és ne folyton az ideális ívet keresse a kanyarokban. Ideális játszósautó. Versenygépnek kicsit túl nehéz, városi autónak túl drága, családi járgánynak abszolút célszerűtlen, de az élmény semmi máshoz nem hasonlítható: a Mininek lelke van.
Ajánlás
Mennyibe kerül?
A többség szerint ez:
5 346 825 Ft
Szerkesztő
Horváth Péter