Vándor, ha elhaladsz mellettem ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
amelynek árnyékába menekülsz a tűző naptól
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja,
én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy amelyben fekszel
a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, a koporsód fedele.
Ne bánts!
(Az erdő fohásza-tábla a Szalajka-völgy bejáratánál)

Így fohászkodnak a Szalajka-völgy fái az ide látogatókhoz. Ha egy kicsit közelebbről megismerjük ezt a vidéket, meg is értjük, hogy miért: érintetlen, vadregényes, bűbájos táj ez, amit még nem tett tönkre a civilizált világ...