Maycomb régi, méghozzá unalmas, régi város volt, amikor megismertem. Esős időben az utcák vörös pocsolyákká változtak, a járdákat fű nőtte be, a bíróság rogyadozó épülete a főtéren éktelenkedett. A nyári hőséget akkoriban valahogyan nagyobbnak éreztem: egy fekete kutya szenvedett a hőségtől a forró nyári napon; talyigák elé fogott csontos öszvérek farkcsapkodással kergették a legyeket az örökzöld tölgyek tikkasztó árnyékában. A férfiak keménygallérja reggel kilenc órára már csuromvíz volt. A hölgyek fürdőt vettek ebéd előtt, három óráig tartó déli sziesztájuk után is, és estére mégis olyanok voltak, mint a puha teasütemény, bevonva izzadsággal és vastag púderréteggel...